Lépcsőfokok

Fiatal vagyok és tapasztalatlan, lehet nem a legokosabb, de valamit mégis tudok. Tudom, hogy az életem még csak rügyező, kibontakozni készülő entitás, melynek oly sok mindent lenne szükségszerű elsajátítania ahhoz, hogy a mai társadalom részese, vagy ha úgy tetszik, a túlélője lehessen, hogy talán a még ismeretlen jövőm alakulásában időm sem lesz igazán mindazt, ami fontos megtanulni. A fejlődésben megrekedt, az átlagember által csak felnőtteknek nevezett egyedek még valahol a nagyon távoli múltban ennek céljából kezdték fejleszteni a mai enyhén elcsépelt oktatási rendszernek nevezett pedagógiai kísérletet, amin még bőven lehetne mit javítani. Itt be is fejezem a rendszer szidalmazását, hisz nem ez a célom.  Hanem inkább az, aki ezt olvassa, gondoljon bele mennyi meglepő pozitívummal találkozunk rövid, de annál tartalmasabb és meghatározóbb sulis éveink során.

Úgy érzem, teljes nyugalommal állíthatom, hogy életem során még egyszer sem találkoztam olyan iskolás vagy már diplomával rendelkező, iskoláit befejező személlyel, aki életében ne szidta volna a tanügyet. Mégis annyit hallom felnőtt emberektől, hogy mennyire jól teltek a líceumi éveik, amíg még fiatalok voltak, hogy mennyire visszatekernék az időt, hogy mennyi mindent tanultak (persze csak azt nem, amit kellett volna), és mennyi emlékük fűződik azokhoz az évekhez. Garantálom, ha nem is mindenki számára, hogy a legtöbben valamikor mi is így fogjuk gondolni. Hisz mikor máskor tanulhatnánk meg, hol a helyünk, mivel szeretnénk foglalkozni, milyen célokat akarunk megvalósítani, hová szeretnénk eljutni, és hová nem az életünk során, mint az iskolai éveink alatt?

Természetesen a célok kitűzése mindenki számára szubjektív, de valahogy mégis mindenki végigmegy egyszer azon lépcsőfokokon, melyek segítenek eldönteni a személyes jövőképünk. Ezekre a lépcsőfokokra meg akkor is rá kell lépni, ha úgy érezzük instabil, rozoga vagy túl nagy lépés szükséges hozzá. Lehet, hamar megy majd az elhagyott fokok számlálása, lehet csigákat megszégyenítő lassúsággal, lehet, építünk plusz lépcsőfokokat anélkül, hogy észrevennénk, de az is lehet, hogy olyan lépcsőfokokat lépünk át, amelyekről később kiderül, nem kellett volna. Meg hát mikor máskor kéne igazán bejárni a fokokat, ha nem akkor, amikor az ember fiatal, naiv és az egyetlen feladata, hogy meglegyen az érettségije?

 A lépcsőfokok tanítanak, és szubjektív leckéket adnak a valóságról még akkor is, ha fáj fellépni rájuk. Ha úgy érezzük, nem vagyunk képesek fellépni egy másik fokra, ha nem tudjuk hol állunk pontosan, később úgyis tudni fogjuk, és megköszönjük majd magunknak, hogy mindennek ellenére folytattuk a menetelést fölfelé.

Összességében csak annyi, hogy merjünk szembenézni a kihívásokkal, ne hagyjuk, hogy befolyásoljanak a gátlásaink, keressük a megoldást, és ne hagyjunk fel az álmainkkal. Hiszen ha már élhetünk az élet lehetőségével, használjuk ki és élvezzük azt, amíg még tehetjük. Éljünk az élet lehetőségével!

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
6
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
6
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2020 Kaleidoszkóp