Most ezt olvasod:
Jelek

Jelek

Csend és semmi más: így kezdődött.

A becsukódó ablak visszatükrözte a nő alakját az üvegen. Piros rúzs volt ajkán, kifestett szemekkel, kócos hajjal nézte önmagát benne. Arcán olyan szomorúság ült, melyet szavakba önteni nem lehetett. A nő háta mögött egy férfi állt, fekete aktatáskával. A két ember nem hasonlított egymásra. A fiatal nőn egy szoknya és egy milflőrmintás blúz volt, amely nem passzolt a férfi fekete öltönyéhez és táskájához. Ellentétek voltak, mégis volt bennük valami közös: a zord és hideg hangulat, amit napról napra éreztek. Amióta összeházasodtak, alig szóltak egymáshoz. Mintha szellemet láttak volna… De nem ez volt igazán a gondjuk.

Félévente egyszer eljártak együtt a fogorvoshoz vizsgálatra. Most is oda készültek, ám vélhetően máshova is el akartak jutni, hiszen a kocsijuk tetején volt egy női- és egy férfikerékpár. Amikor megérkeztek a rendelőhöz, a nő szállt ki elsőnek. Szoknyája a szélben lobogott, s a csomagtartót csapkodta, míg várt férjére. Együtt mentek be, ültek le, s majdnem egyszerre vettek lélegzetet. Fél óra múltán hívták be őket. Addig mindketten figyeltek. Figyeltek minden jelentéktelen, apró mozzanatra a világmindenségből, akkor és ott, ahol voltak. Meg egymásra is. De talán nem eléggé. Vagy nem úgy ahogy kellett volna.

A férfi az ablakon kihajolva figyelte a kinti zord világot, s az eső máris elkezdett szemerkélni. Három nagy gomolyfelhőt pillantott meg az égen, amik kárörvendően öntötték el vízzel a várost, záport, zivatart hagyva maguk után. És jeleket. De a férfi nem figyelt… Egy halastó is volt a közelben. Elég messzinek tűnt a tájban.

Lásd még

Amikor a pár kijött a szobából, mindketten észrevették, hogy az eső elállt. A zivatar utáni dombos tájon kisebb-nagyobb tócsák keletkeztek, mindenhol sárral, vizes fűvel és elázott emberekkel, akik az eső végeztével megkönnyebbülve mentek tovább és folytatták hosszú, álmos útjukat hazafelé. Amire a férfi a csodálkozás végett felesége felé pillantott, addigra a nő eltűnt, már szaladt. A biciklijére ugrott és eltekert vele. Az erdő felé vette az irányt, a jegenyesor mentén, hogy ne találjanak rá. A sáros úton való biciklizés tetőtől-talpig bemocskolta, de nyomokat is hagyott maga után. Amikor elért a gátőrházhoz, megpihent és levette szandálját, majd bedobta a folyóba. Nemsokára valaki felkiáltott: női hang volt, ezért a férfi is biciklire ugrott, és ment megkeresni feleségét. Nem igazán tudta, miért ment, de ment. Amikor ő is megérkezett a gátőrházhoz, egy újabb kiáltást hallott, de valamivel halkabbat. Szétnézett, hátha meglát valakit, de nem volt senki a környéken. Körülnézett a híd alatt, fölött, majd megvizsgálta a folyót, ahol meg is találta párja sáros szandálját. “Miért kellett pont ősszel szandált húznia?” – gondolkozott el. De már megint nem azon, amin kellett volna. Kerékpár- és emberi lábnyomokat talált a sárban, s közben valakit harmadjára hallott kiáltani. Újabb és újabb nyomok vezették el oda, ahol megtalálta.

Felesége egy villámcsapta fán ült és kifejezéstelen arccal nézte a messzeséget. Sápadt volt. Talán kiszívták belőle az emberi lelket. Valamit suttogott, de nem igazán lehetett érteni. Azt mondta, “Végeztem.” vagy azt, hogy “Éheztem.”? Nem tudta eldönteni. Akkor értette meg igazán az aznap történteket, amikor hazavitte feleségét és bevillant számára egy gyerekkori emlék. De már mindegy volt…

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
0
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
3
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp