Most ezt olvasod:
Agykurkászat agy nélkül | A Frenológia

Agykurkászat agy nélkül | A Frenológia

Mióta világ a világ, az ember folytonosan kutakodik. Viszket a feje búbja, nem hagyja esténként aludni a gondolat, hogy mi kell ahhoz, hogy örökmozgót hozzon létre, vagy elég-e csak hat gyertya, esetleg hatszor hatra lenne-e szükség a démonok előidézéséhez. Nem képes nyugodtan ebédelni, mert lyukat mar a gyomrába, hogy a proton vagy a neutron a kisebb, és sok esetben már az utat, melyet a királyok is ló nélkül tesznek meg, kellemetlen kényszergések közepette járja le.

Az tökéletesen természetes tény, miszerint az ember kérdez, és ha nem kap választ, akkor keres magának: akár embert vagy békát boncolva, almára várva a fa alatt, vagy fürdőkádban méricskélve, hogy mennyivel magasabb a vízszint, miután kéthetes mosatlan lábát belemártja, lencsén át tekintve a bizonytalan illúziót a messzi semmiségek csillogó pontjaiban, vagy akármilyen más nagyokosi tudomány felhasználásával, de kikutatja magának a néha tökéletes, néha pedig tökéletesen pontatlan választ. Aztán ahogy a tortától puffadt kisgyerek is mondja, a jóból is megárt a sok, és ilyenkor olyan problémába ütközik a logikus levezetési kényszer, minek következtében teljesen érdektelen és hasztalan (vagy legalábbis kevésbé hasznos) dolgokat kezd el kutatni az emberi zsenialitás. És hogy hogyan jöttek létre az áltudományok? Hát pontosan így.

De mi is valójában az az áltudomány? Kabbala, parapszichológia, számmisztika, szcientológia és még ezer más olyan tudomány indult ágnak, ami végül kiesett e szó meghatározásából, mivel nem volt elég vagy nem volt egyáltalán olyan tudományos módszerrel bizonyítható tény, amiből következtethető lett volna, hogy tényleg létezik, nem csak néhai szerencse (balszerencse) következménye. És mivel minden probléma kiinduló pontja az emberi agy, ezért természetes módon kialakult az 1810 és 1840-es évek egyik legkedveltebb áltudománya, a frenológia. De hogy úgy beszéljünk erről a áltudományról, hogy ne legyen unalmas, gúsba kell kötni, majd a hátunk mögé dobni egyetlen dolgot: a tudományt. Na jó, és a számokat… Főleg a számokat. Szóval mi is lesz akkor, ha egy elmebeteg zseni egyszer csak felfedezi, hogy az emberi viselkedés tanulmányozásához nem kell felnyitni a koponyát, hanem elég csak bőségesen kopaszra nyírni? Vagy még jobb, nem is kell kopaszra nyírni, hanem csak mélységes beleéléssel ráhelyezni a kezet a koponyára és kitapogatni az apró bemélyedéseket, kidudorodó területeket. És így már meg is lehet mondani, hogy a fejtapogatásra jelentkezett személy gőgös, előrelátó, hiú, ért-e a metafizikához, vallásos-e, jól érzékeli az időt, vagy minden ilyesmi tulajdonsággal rendelkezik-e. Csodálatos, nemde?

Lásd még

A frenológusok szerint a koponyán személytől függően található körül-belül 27 dudor, és ezek egyenként megfeleltethetőek egy emberi tulajdonságnak. Ezt a biztosíthatatlanul bizonytalan tudományágat Franz Joseph Gall fejlesztette tökéletesre, és tette a XI. század egyik legkedveltebb, és halálosan komolyan vett tudományává. Így hát nem is csoda, ha ez az utókor számára is kimeríthetetlenül érdekes témává alakult, és ennek következtében számos filmben is említésre került. A 2012-ben megjelent Phrenology című film egy egész történetet alakít ki e téma köré, az őrült frenológus képében megjelenő Pierre pedig A Koponya című filmben utal erre a témára. De még ennél sokkal híresebb színészek is használták ezt a fajta áltudományt, így jelent meg egy Leonardo DiCaprio filmben is, a Django elszabadul-ban.
Most, hogy úgy is itt az ősz, lassan kiugrik a Halloween is a szekrényből és töklámpást farag belőlünk, hát elő a frenológiával, hisz’ innentől kezdve agykurkász bárki lehet!

Mit szólsz?
Elszomorít
1
Imádom
2
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
1
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp