Most ezt olvasod:
Dimenziók

Dimenziók

Reggel 7:25 *bip bip bip bip*. Lezárom. 7:45 *bip bip bip bip*. Lezárom. 8:10, kinyitom a szemem. Oh, remek, megint el fogok késni a munkából! Ma megint azzal a mogorva karmesterrel fogunk dolgozni… Remek, remek, remek! Ennél jobb nem is lehetne! mondom magamban miközben nagy nehezen kikászálódok az ágyból. A lábam érinti a hideg padlót. Nem igaz, hogy megint nem költött fel Viktor… pedig meg mondtam neki világosan, hogy ma reggel nehéz lesz nekem a kelés!? Senki sem hallgat arra, amit én mondok! Lehúzom a wc-t. Te jó ég! Mi a frász van a szemem alatt? Azt is mondtam Viktornak az este, hogy nem maradhatok fenn hajnalok hajnaláig dumálni meg sörözni, mint “a művészek”. Nekem fontos, hogy pihent legyek reggel, mert ha nem, megint olyan leszek, mint a múltkor és nem lesz jó vége. És mégis, itt vagyok. Mikor a szép kék szemével rám néz és azt mondja “Kérlek maradj még… Neked is jót fog majd tenni egy kis csevegés. Nem maradhatsz mindörökké bezárva a buborékodba…” egyértelmű, hogy nem tudok nemet mondani.

Síri csend van. Valami nincs rendjén… Hol a francba vagy Viktor? Viktor? Viktor? Viktor?! kiáltom egyre szomorúbban. Az ágy másik fele rendetlen. A fürdőben nincs. A nappali üres. A vendégszobában lenne, de miért? Ott sincs. A konyha üres. Ok, nincs. Most nem tölthetem el azzal az időmet, hogy őt keresgéljem. 8:20. Állj csak meg, mi az a fehér a fejem tetején? Közelebb hajolok a tükörhöz. Szent ég, ez nem lehet igaz! Egy fehér hajszál!? Nem, nem történhet ez meg velem! Beállok a forró víz alá. Csak nyugi. A meleg víz ellazít majd és ki mossa a hülyeségeket a fejemből. Szedd össze magad! Amúgy sem fogsz elérni idejében, de legalább higgadj le, hogy a napod többi része ne legyen annyira kaotikus. Kilépek a puha szőnyegre. Higgadtabb vagyok. Fogjuk rá… Benézek a szekrénybe. Leveszem az első nadrágot a polcról, felhúzom. Állj csak meg, van valami a zsebében. Egy szakadt szélű, festék foltos cetli. Ez Viktor kézírása: “Tudtam, hogy ma ezt fogod felvenni. Én a helyedben, a fekete pulcsit venném fel ehhez. Fontos nap a mai. Találkozunk munka után a műtermemben. Szeretlek. U.I. Ne haragudj, hogy elmentem, mielőtt felkeltél volna.”

Aww… Mindig is szerettem a meglepetés cetliket. Mosolygok. Csak nem lesz olyan borzalmas nap a mai. most már tudom, miért szerettem bele. De szép idő van kint! Muszáj kicsit felvidítsam magam. Pulcsi, kabát, cipő, kották, hangszer. Pipa. Indulhatunk. Kint már várt a taxi. “Szervusz Emil, hogy vagyunk ma?” érdeklődöm a már baráttá vált sofőrtől, de erre ő csak szelíden rám mosolyog. Megadom a címet, úgy látszik elfelejtette, az útvonalat. De mégis hogy lehet ez, minden áldott nap ugyan oda megyek. Na mindegy, biztos már az agyára ment a sok vezetés. Jobban belegondolok, valószínűbb, hogy Alzheimer-es már szegény. Talán meg kellene kérdezzem, mikor járt utoljára az orvosánál, de úgy döntök, hagyom, nem akarom elrontani a kedvét szegénynek.

Lásd még

9.10 már tíz percet késtem. Nyugi, még két perc és ott vagy. Kiszállok a taxiból. Nem, ez nem az én helyem. Mi a csoda?! Ez ugyanaz a cím amit megadtam a sofőrnek!

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
4
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
2
Hozzászólások (0)

Hozzászólások

2019 Kaleidoszkóp