Most ezt olvasod:
Te tudod hol van Szudán?

Te tudod hol van Szudán?

Mostanában sok trend terjedt el a közösségi médiákon, például a „védjük meg a Földet” , a „fogadjuk el az embereket” , és jelen esetben a „mentsük meg Szudánt”.

Szudán egy észak-afrikai ország, egy arab tömeggyilkos (volt) elnökkel, aki csekély harminc évig szívta a Szudániak vérét. Ebből az ott élőknek elegük is lett, szóval 2019 áprilisában leválthatták. Ezután az ottani katonai tanács vette át az uralmat, de a szudáni polgárok civil kormányt szerettek volna, ami sajnos nem jött össze. Így kezdődtek a tüntetések, és a problémák. A katonai „kormány” durván, erőszakkal próbálta lebeszélni őket a tüntetésről, a kiskorúakat besorozta, lezáratta az internetet, és olyan dolgokat tett, amiket most nem szeretnék leírni.

Nagyon röviden ennyi. Ez az, amitől felrobbant a közösségi médiák nagy része. Páran észrevehettétek, hogy egyre több, és több kék (senki sem tudja miért pont kék) profilképes Instagram oldal bukkant elő. Elszomorító, de ezeknek a nagy része nem tud semmit Szudánról. A kék profilképet a legtöbben állításuk szerint azért állították be, mert ez kifejezi a tiszteletüket és így megvédhetik Szudánt (ez amúgy nincs így, a háttérsztori tömören annyi, hogy még mielőtt betiltották volna az internetet Szudánban meghalt egy ismertebb férfi akinek kék volt a profilképe, így a barátai az ő tiszteletére beállították kéknek a sajátjukat is). Ezek az emberek nem is tudják mi történt ott, kaptam már olyan válaszokat is arra a kérdésemre, hogy tudják-e hol van Szudán, hogy Ázsiában, meg, hogy Európában egy város. Ilyenkor voltam nagyon ideges, mert nem sajnálhatsz és védhetsz egy olyan országot, amiről azt hiszed, hogy egy város, és nem tudsz róla semmit.

Sokan nem tudják mi is történik ott, de a legtöbbjüket nem is érdekli. Mindenki a „trend” kedvéért „védi, és támogatja” Szudánt, mert ha nem tenné, akkor leszólnák. Nem is gondolnák ezek az emberek, hogy az erőszak és a halál napi szinten jelen van Szudánban, ott már volt egy tizenhét évig tartó polgárháború, és nem csak pár hónapja kezdődött az, ami miatt mindenki úgy odavan. Mi nyilván nem tehetünk sokat, és kénytelenek vagyunk ölbe tett kézzel nézni ahogy a szudáni ártatlanok szenvednek, mert nincs meg az a lehetőségünk, hogy jobbá tegyük a szudáni helyzetet. Nem a szomszéd országban lakunk és nem mindenki olyan tehetős, hogy adományokkal lepje el az országot.

Lásd még

Nem csak Szudán van rossz állapotban, sok más ország van ilyen rossz, vagy esetleg rosszabb helyzetben. Ott van például Szíria, ahol még most is polgárháború folyik, a török-kurd konfliktus Törökországban, ahol jóval több áldozat volt, mint Szudánban, a szomáliai polgárháború, és még sorolhatnám.

Manapság mindent nagyon felkapnak a közösségi médiákon, leginkább a semmit tudó fiatalok, akik nem is tudják mi folyik ott, nem olvasnak utána, csak követik a „trendet”, mert felkapott. Próbáljuk meg a körülöttünk lévő helyzeteket észrevenni, és próbáljunk olyan dolgokat támogatni, olyan embereket segíteni, akik nem elérhetetlenek számunkra. Nem éri meg minden trendet követni.

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
8
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
1
Hozzászólások (0)

Hozzászólások

2019 Kaleidoszkóp