Most ezt olvasod:
Hogyan robbantsunk Bank(sy)ot Kolozsváron?

Hogyan robbantsunk Bank(sy)ot Kolozsváron?

A kolozsvári buszozók észrevehették, hogy a jól ismert román-operával szembeni megállójukban, pontosan a lépcsős kisbolt és a Brand Shop New York mellett egy hatalmas lufitartó kislány jelent meg, épp az ő feldarabolásának közepében. Természetesen a “The Art Of Banksy” kiállításról van szó, amit volt szerencsém megnézni, ebben a szövegben pedig megosztanám tapasztalataimat. Először is el szeretném mondani, hogy mi a véleményem a művészről, Banksyről. Banksy -aki nem tudná- az utcai művészet, graffiti egyik (ha nem a) legnagyobb alakja. Pontos kiléte rejtély a publikum számára, művei görbe tükröt állítanak a modern társadalomnak, gyakran hihetetlen módon. Például egyik műve aukciójának közepén egy, a keretbe beépített, papírdaráló elpusztította a művet, ezt a pillanatot örökíti meg a bejárat is. Banksy műveit személy szerint egész nap tudnám nézni, habár könnyen fogyasztható alkotásai vannak, amelyek üzenetét, lényegét egyből megérti az ember. Művei között szobrokat, olajfestményeket is találunk, sőt, még egy egész vidámparkot is létrehozott, a Disneyland paródiájaként Dismaland néven.

A “The Art Of Banksy” egy vándorkiállítás, amely bemutatja Banksy művészetét – Banksy beleegyezése nélkül. Bizony, a kiállításhoz Banksy soha nem járult hozzá, bele sem egyezett. De pont ő fog beperelni valakit aki használja a műveit, ő aki feldarabolta a saját művét, hogy borsot törjön a rendszer orra alá? Úgyhogy nyugodtan lehet kiállítást csinálni, minden képet felhasználni, jogdíjat nem fizetni. A kiállítás abból áll, hogy a kedves szervezők felmentek a Gúgöldátkomra és letöltötték a képeket, keretbe rakták és kiakasztották. Mind a képeket, mind engem. A szervezők érdeme tehát annyi hogy ellopták a képeket, kitaláltak egy ötletes bejáratot, és összeállítottak néhány jútyúb videót Banksy munkásságáért, valamint némi mandulát adtak a kedves látogatók rendelkezésére. Ja és hogy ez mennyibe kerül? Pontosan 35 lejbe egy felnőttnek. A bécsi Szépművészeti múzeum belépti díja 62 lejnek megfelelő euró, és 19 éven aluliak számára INGYENES, szóval nyugodtan, kiskorúként bemehetnék, megnézhetném Rubens, Bruegels, és Klimt, mesterműveit, Munkácsy monumentális freskóját, az egyiptomi, sumér, római és görög művészet leggyönyörűbb alkotásait. A kiállítás ára mintegy fele a Louvre, vagy a British Museum belépti díjának. Na ilyen undorító pénzragadást nem szeretnék látni a városban. Az ilyen vándorkiállítás maradjon ott ahol van. Hogy ajánlom-e a kiállítást? Nem, és szépen megkérek mindenkit aki olvassa a cikket, hogy NE támogassa ezt a kiállítást, inkább nézze meg Banksy HIVATALOS weboldalát. Hogyha nekem nem hisznek, higgyenek a fennebb linkelt weboldalnak, amely világosan kijelenti hogy a “The Art Of Banksy” kiállítás csalás, és undorító lopás egyenesen a művész zsebéből:

Mellette

Kreatív bejárat

Ingyen mandula s más ropi

Ellene

Lopás a művésztől

Drága belépési díj

Mégegyszer, LOPOTT

Mit szólsz?
Elszomorít
4
Imádom
4
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
1
Hozzászólások (0)

Hozzászólások

2019 Kaleidoszkóp