Most ezt olvasod:
Hátra hagyott nyomok

Hátra hagyott nyomok

Gyorsan görgetek a facebookon. Tele life event-ekket, melyek azt hirdetik, hogy melyik ismerősöm melyik egyetemre jutott be. Közben eszembe jut egy idézet amit a napokban olvastam. Babits Mihály egyik verséből kiragadt részlet így szól:

Ki úgy véled, nyomot hagysz a világnak,
kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad
nehezét únja s rímét ismeri:
marad-e rajta valami magadból,
vagy csak az utcán cipődre ragadt por
amit emlékül tovább adsz neki?

Babits szavai felelevenítik bennem az idáig megtett út eseményeit. Ahhoz, hogy társaimmal együtt most már az egyetemen és egyéb felnőttes dolgokról agyaljunk, szükség van az előzményekre is. 

Büszkék lehetünk magunkra, hogy elvégeztünk egy líceumot és ebben a pontban már nem érdekes, hogy hányas lett a múlt félévi dolgozatom filozófiából, vagy hogy hányszor lógtam el különböző felmérők alkalmával az órákról. Most már leesett, hogy azt a fránya felmérőt amúgy is meg kellett írni, előbb vagy utóbb. Az ilyen élmények sorozata formáltak és hozzájárultak ahhoz, hogy én most ide eljussak, ki tudjam jelenteni, hogy igen, megcsináltam! Végigcsináltam, kiálltam a suli által felállított próbákat. És ezért lehetünk büszkék magunkra. 

Minden esemény formál minket, porszemnyi koszként ragad hozzá személyiségünkhöz. 

Olyan két évvel ezelőtt azt gondoltam, sose jön el a pillanat, mikor végre kiléphetek végleg a suli kapuján. Borzalmasan untam az értelmetlennek tartott tanórákat, nem is szólva, a tanárokat, akik nem igazán ragadták meg a figyelmemet. De azt gondolom, hogy mindennek van egy oka. Most örvendek, hogy egyes tanárok néha belém kötöttek, hogy nem hagytak tovább lustulni, hogy nem adtak mindent a szánkba rágva, hanem utána kellett otthon nézzek további információt ahhoz, hogy megértsem a tananyagot. Azt a tanár, aki nem ragadta meg a figyelmemet, most tisztelem. Tisztelem, mert ő is küzdött azért, hogy odáig eljusson, ahol most van. Ha nem is sikerül érdekessé tegye az óráit, a tudása meg van és igyekszik. 

Lásd még

Babits, a verse által, fel teszi az olvasónak a kérdést, vajon tényleg hagyunk magunk után valamilyen nyomot? Ezek az emberek, a tanárok, kik eddig tanítottak, mind nyomot hagytak bennem, ő benne, és te benned is. Szerintem minden ember akivel az életünk során kereszteződnek útjaink, nyomot hagyunk egymás életében, létében, lelkében, anélkül hogy ezt észrevennénk, tudatosulna bennünk.

Jó lenne ezen gyakrabban elgondolkodni, hogy én mit hagyok magam után. Mi marad miután veled beszélgetek? Mi marad benned, miután elolvasod ezt?

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
3
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
2
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp