Most ezt olvasod:
Cucu tiszteletére

Cucu tiszteletére

Július 15.-17. között megszervezésre került az első Kaleidoszkóp tábor. Helyszínként egy Jósikafalva melletti, kis, faházas táborhelyet választottunk ki.

Hamar rá kellett jönnünk, hogy az áhított hely semmilyen összeköttetésben sincs a civilizációval, tehát se vonat, se busz, se egyéb tömegközlekedési eszköz nem közelíti meg. Csapatunk végül kettéoszlott: néhányan vonattal mentek Bánffyhunyadig, onnan egy kedves édesapa autóval elvitte őket a táborhely közelébe, a többiek szintén egy lelkes apuka segítségével, egy mikrobusszal jutottak el Kolozsvárról egészen az úticél kapujáig. Induláskor rá kellett döbbennünk,hogy egy páran mégsem jönnek el, tehát öt táborozó és a sofőr szált be a mikrobuszba, míg a vonatos csapatban hárman voltak, így a teljes létszám nyolc fő volt. Első ottani tevékenységünk természetesen az evés volt, aztán igyekeztünk felfedezni a helyet. Ameddig a többiek a víz és az áram problémával foglalkoztak, ugyanis először egyik sem állt rendelkezésünkre, elindultunk ketten megkeresni a forrást. Ezt sajnos nem találtunk meg, de sikeresen tettünk egy kört a táborhely körül az erdőben csekély fél óra alatt. Mire visszaértünk, szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy ugyan víz folyik a csapból, áram az nincs, tehát a világításról is lemondhatunk, a telefontöltésről nem is beszélve. A világítás pótlására a tábortüzet találtuk ki alternatív megoldásként. Neki is álltunk fát vágni, legalábbis a lányok. Szerintem e tevékenység folyamán a résztvevők rájöttek, hogy nem érdemes velem ujjat húzni, főleg, ha fejsze van nálam. Négyen elmentek a boltba, ami csupán nyolc kilométerre volt a táborhelyről, ráadásul az időjárás sem kedvezett nekik, hiszen alig fél órával az indulásuk után eleredt a jégeső. Három óra múlva visszatértek, amit evéssel ünnepeltünk meg. Sötétedni kezdett, szóval visszavonultunk abba a házba, melyet szállásként választottunk. Az egyetlen, de nagy probléma az volt, hogy a táborhelyre bárki szabadon bejárhatott, és a ház ajtaját nem lehetett bezárni. Időközben egyikünk megbetegedett, szóval hazavitték. Bátornak nem nevezhető csapatunk hét taggal folytatta a nagy kiruccanást. Éjszaka mindenki ébredezett, ami köszönhető volt a hidegnek, a gyanús kopogásoknak és a horrorfilm előzetesnek, amit elalvás előtt néztünk. A házat senki sem hagyta el reggelig, azaz délelőtt tízig, az ajtót mégis tárva-nyitva találtuk.

Az első dolgunk az átköltözés volt egy másik házba, amely zárható ajtóval rendelkezett, de természetesen csakis a reggeli után. A csomagjaink áthordása után elindultunk telefont tölteni egy ismerős házához, ahol tartottunk egy rövidebb megbeszélést is a Kaleidoszkóppal kapcsolatban. A maradék három ember, köztük én is, akik előző nap nem voltak a boltban, felvették a többiek rendelését, és nekivágtak az útnak. Visszafele, a kívánt árucikkek megvásárlása után, csatlakozott hozzánk egy vemhes, kóbor kutya, ki a Cucu nevet kapta, amire igen hamar hallgatni is kezdett. Mi sem gondoltuk volna eleinte,de egészen a táborhelyig követett miket bizonyítva hűségét. Ismét elkezdődött volna az evés rituáléja, de néhányunk bicskája a csomagjainkkal együtt be volt zárva a házba, szóval elkértem a kulcsot, hogy bejuthassak. Tervem sajnos balul sült el, hiszen sikeresen beletörtem a kulcsot a lakatba. Úgy döntöttünk, hogy ezt bár addig félretesszük, míg eszünk, és végre tábortüzet rakunk. Végül egy harapófogó segítségével széttörték a láncot. Ebből a tevékenységből nyertem egy régi láncot, melynek egyik végén egy rozsdás kolomp, míg a másikon egy zárt lakat csüngött. A tábortűz varázsát élveztük pár órán keresztül. Közben kiderült, hogy a mikrobuszos édesapa mégsem tud értünk jönni, de szerencsére egy másik édesapa elvállata a hazaszállításunkat. Egy darabig nyugodtan ültünk még a tűz körül, de lassan furcsa, rémisztő hangokat hallatott az erdő mélye, így ismét visszavonultunk a szállásunkra. Lévén, hogy a zárat letörtük, egy kötéllel zártuk be az ajtót, és két fejszét is felvittünk magunkkal. Mikor már mindenki kényelembe helyezte magát, rájöttünk, hogy holdfogyatkozás van, szóval zoknis lábbal, mint megigézett gyerekek rohantunk ki az eget kémlelni. Visszatértünk, és rövidesen elaludtunk. Kijelenthetem, hogy ezen az éjszakán már csak a hideg és a furcsa, erdőből kiszűrődő zajok miatt ébredeztünk. Reggel, csomagolás közben végiknézhettük Tibor és Kristóf harcát. Szokás szerint következhetett az étkezés, mely során minden maradékot magunkba, és persze Cucuba tömtük, aki egész éjjel hűségesen a ház előtt őrködött. A vonatos csapat távozott köreinkből, mi pedig sorozat nézéssel ütöttük el az időt, míg értünk jöttek. Mielőtt visszaindultunk volna a városba, elmentünk áfonyát szedni a falun túlra, természetesen már autóval. Egy darabig Cucu követte az autót, de nem bírta a tempót, s végül lemaradt. A csomagjainkat viszont otthagytuk, így élt bennünk egy minimális remény, hogy, mikor visszamegyünk, Cucu még ott lesz. A kevésbé sikeres áfonyaszedés után csalódottan döbbentünk rá, hogy Cucut valószínűleg  életünkben akkor láttuk utoljára, mikor a kocsi után loholt.

Lásd még

 Ő volt az első s talán utolsó hivatalos Kaleidoszkóp kutya, valamint a csapat alighanem leghűségesebb tagja. Jelenléte megkoronázta első közös táborunkat ezzel a remek csapattal. Gondoskodott róla, hogy ne feledkezzünk meg róla egyhamar, és nem is fogunk.

Cucu
Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
5
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
4
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp