Most ezt olvasod:
Lora abrupta

Lora abrupta

– Bocs, véletlen volt – mondta, majd szemét lesütve ballagott tovább, és a buszmegállóban a következő húsz percben idegességtől remegő lábakkal próbálta racionálisan felmérni, mennyi ideig lesz megbélyegezve a véletlen mozdulata miatt. Ígyis mélységesen meglepődnek az iskolatársai, mikor “a freak megszólal”, így pedig, hogy mellé egy elég esetlen mozdulatot is társított, biztos volt benne, hogy egy darabig beszédtéma lesz. Látta magában az ítéletet sugárzó tekinteteket, a lenéző arckifejezéseket. Annyira belemerült ebbe a belső, önmarcangoló tevékenységbe, hogy észre sem vette, mikor egy idős néni megjelent mellette. (Mert manapság legfeljebb az idősek azok, akik lealacsonyodnak odáig, hogy egy látszólag szenvedő ismeretlenhez odamenjenek, és érdeklődést színleljenek. Igen, nagyapáink–nagyanyáink – mint minden egyébben – kommunikációban, emberiességben és önzetlenségben is messze lepipálnak minket).

Szóval ott állt a néni mellette, és nagy szemekkel bámulta. Legalábbis néhány perc eltelte után ő csupán ennyit észlelt, ezért megpróbált kiszabadulni a kényszerszituációból, és egy lépést tett a jegyautomata felé. A viszonylag hirtelen mozdulat valamelyest kirántotta üvegbúrájából, és észrevette, hogy a néni egy ideje szólongatja:

– Kutyául nézel ki, remélem tudod. Beteg vagy?

Nem válaszolt, csak egy alig látható fintor kíséretében elfordította arcát.

–  Hé, tehozzád beszélek! Micsoda dolog ez, fiam? Látom, hogy valami nincs rendben, nyögd már ki, mi bánt. Nem érek rá egész nap.

Lásd még

– Nincs semmi bajom! – csattant fel, és dülöngélve elviharzott. Nem azért dülöngélt, mert részeg volt vagy – neadjisten – drog hatása alatt, hanem nemes egyszerűséggel nem volt megbékélve a lábaival, ahogy azok sem vele, s ezért napi szinten viaskodnia kellett velük, hogy hétköznapi teendőit teljesíteni tudja. Nem volt fogyatékos, és nem volt sérült sem. Illetve fizikailag nagy valószínűséggel nem volt az. Hiába mondták neki a rokonok, hogy tanuljon már meg becsületesen járni, sőt, becsületesen létezni, neki ez nem jött zsigerből, mint mindenki másnak. Meg aztán arról is tudomást szerzett, hogy a szabadgondolkodásúak szerint sokszor nem az ember tehet a saját hibáiról, hanem áttelepítheti a felelősséget környezetére és saját múltjára. Így lehetősége adódik a tiszta önreflexióra anélkül, hogy úgynevezett „külső tényezők” befolyásolnák. Nem értette mondjuk, hogy a saját hülyeségeink mióta számítanak külső tényezőnek, de valójában olyan sokat nem is töltött a téma elemezgetésével. Lényegében irdatlan nagy faszságnak tartotta, szabados, megalapozatlan baromságnak, az álpszichológusok propagandájának. Meg egyébként is miért terelnénk el olyan komponensekről a figyelmet, melyeknek jelenléte többé-kevésbé szerves részét képezi lényünknek? Olyan tényezőkről, melyek tulajdonképpen a saját elménk kivetüléseit, annak reakcióit jelentik.

Rájött, hogy újfent az idejét pazarolja ezekkel a gondolatokkal, és sietve befordult a legközelebbi kisutcába. Ahogy odaért az első tömbház melleti csatornaépítményhez, leroskadt rá, ledobta a hátizsákját, elővett egy gyűrött cigisdobozt, és rágyújtott az utolsó előtti szálra. „Mekkora egy nyomorult, monoton fogaskerék ez az egész!” – hallotta visszhangozni magában a néhány évvel fiatalabb énjét, aki híres volt a pozitív gondolatok profi módon való lenullázásáról. De nem csak elvétve, úgy állandóan különféle taktikákkal keserítette a körülötte lévőket, akik egészségesebb lévén szép lassan kezdték leépíteni magukról, egyébként teljesen jogosan. Ez volt az az énje, melyet oly buzgón igyekezett háttérbe szorítani, most pedig felszínre tör csak úgy a semmiből, és diszkréten igyekszik átvenni az irányítást. Már napok óta nem tud rendesen koncentrálni emiatt, s folyton felveti a meghatározhatatlan düh. Így legalább részben megalapozott,  hogy napi 2-3 szálat is elszív miközben azzal nyugtatja magát, hogy csak ez a periódus járjon le, és minden más lesz. De nem lesz más, mert ezután a periódus után jön egy másik túlélendő periódus, ami után mégegy és mégegy és végeláthatatlan periódus–halmazok teszik ki az életét. Eddig is azok tették ki, ezután se lesz másképp. Hiába, úgy fest, egyelőre ez vagyok én.

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
5
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
2
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp