Most ezt olvasod:
Konzervesdoboz és forgalom

Hét óra tizenöt perc. A félálomból egy mentő szirénája zökkent ki, hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Meglepődve észlelem, hogy a fülembe sugárzott hard rock ellenére milyen könnyen álomba szenderültem. Lassan kezdem érzékelni, hogy ismét a mindennapos szardíniaszerepemet játszom egy telezsúfolt konzervesdobozban, amely az én esetemben egy busz akar lenni. A mai nap ünnepnap, hisz lássuk be, nem mindennapi esemény az, hogy valaki pár vérengző közelharc árán ülőhelyhez jut.

Tudom, nem egy tündérmese, de mit is vártál el?

Ha egy nagyon unalmas dokumentációt szeretnél olvasni arról, hogy milyen is az ingázás, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, hiszen nem az a szándékom, hogy az ingázás során szerzett tapasztalataimat ecseteljem. Inkább a klasszikus pro – kontra érvelések mellett maradok.

Mi az első gondolatod, amikor az ingázás szót hallod? Sokaknak a vidékről való napi ide – haza kocsikázást, míg másoknak a szardíniadobozban való mindennapos élményszerzéseket jelenti. Én személy szerint a szardíniaéletről tudok csak mesélni, de remélem, hogy ennek az oldalának a megismerése által is gazdagodtok valamivel.

Első hallásra a 19 km távolság az iskolától egyáltalán nem vészes, és bevallom, tényleg nem az, de akkor miért kelek minden nap fél 6-kor? Azért, mert fél 7-kor már „frissen és üdén” szállok fel a buszra, amivel egy normális univerzumban legkésőbb 7-kor már nagyban másznám az iskola lépcsőit a 2. emeletre. Ám mi egy olyan univerzumban élünk, ahol ahhoz, hogy eljussak az iskolába, át kell küzdjem magam a híres–neves szászfenesi dugón. Akik jártasok ebben a témában, azoknak nem is kell mondjam, hogy iskolaidőben 30 percnél hamarabb nem szabadulsz semmi áron a dugóból. Persze amikor Szászfenes közepén két autó összeütközik a türelmetlen sofőrök “jóvoltából”, vagy amikor lehull 2 cm hó, rögtön azon kapjuk magunkat, hogy fél 8 és mi még mindig ugyanott állunk, mint 45 perccel ezelőtt. Persze a dugóban való kuksolásnak vannak előnyei is. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a koránkelés után jól esik még plusz egy órát aludni, nyugodt lélekkel tanulni vagy az elmaradt házit megírni a buszban. Mire beérek a központba, jobbik esetben (rosszabbik esetben pár perc múlva csengetnek ki az első óráról) már be is csengettek, ezért arról, hogy időben beérjek, már a tanítás első napjaiban lemondtam. Az ingázók kiváltsága (hálás köszönet ezért a házirendnek) az, hogy a tanárok elnézik még azt is, ha csak az óra végére érsz be.

Lásd még

Persze a helyzet hazafele sem változik, sőt még fárasztóbbá válik. Egy óra buszozás után sem energiám, sem kedvem nem marad tanulni, mégis erőt veszek magamon és valamelyest sikerül a tanulásra és a házikra is időt szakítanom.

Végül is, bármennyire is rossz az ingázás, egyáltalán nem változtatnék rajta, mert amikor hazaérek, meglátom a távolban a havasokat és felnézek a kék égre, végre érzem, hogy lélegzem.

Mit szólsz?
Elszomorít
0
Imádom
5
Nem tetszik
0
Szórakoztat
0
Tetszik
0
Hozzászólások (0)

Írj választ

Az e-mail címed nem fog publikusan megjelenni.

2019 Kaleidoszkóp